El Greco (azaz a görög, eredeti neve: Δομήνικος Θεοτοκόπουλος
Kréta 1204-től Velence fennhatósága alá tartozott. El Greco családjának férfitagjai a Serenissima hivatalnokai voltak (adóbehajtók) és a katolikus vallású család aránylag jó anyagi körülmények között élt. El Greco, festményei alapján, rendkívül vonzódott Assisi Szent Ferenchez. A leggyakrabban őt festette meg a szentek közül. Ebből következtethető, hogy valószínűleg a ferenceseknél tanult. Gyermek- és ifjúkoráról kevés adat áll rendelkezésre. Valószínűleg már Krétán elkezdte tanulni a mesterségét, majd huszonhat éves kora körül Velencébe mehetett, ahol Paolo Veronese, Tiziano és Tintoretto munkásságát tanulmányozhatta. 1566-ban már úgy említik Kandiában, mint festőmestert.
A Krétán elsajátított bizánci stílus mellett Tizianótól tanulta a színkezelést, a dramaturgiát, a testek mozgásának kifejezését. Valószínűleg a művész segédjeként dolgozott, erre utal néhány korabeli feljegyzés. 1617-ben a pápai orvos egy Grecónak nevezett tehetséges festőről ír, aki Tiziano műhelyében dolgozott. Bár a híradás késői, megbízható.
A Theotokopulost vonzó manierizmus központja Rómában volt, ahova 1570-ben érkezett meg Giulio Clovio miniátor ajánlólevelével. Alessandro Farnese bíboros palotájában lakott (amely Napóleon betörése óta
a franciák nagykövetsége), azon a szinten (2. emelet), amelyet Michelangelo tervezett (1548-ban). A fiatal festő érezte, hogy nagynevű elődje árnyékában nem tudna érvényesülni. Miután egy megjegyzésével megbotránkoztatta a Michelangelo-hívő római művészeket, 1575-76 körül Spanyolországba utazott. Ennek a lépésének két oka is volt. Egyrészt remélte, hogy részt vehet az Escorialban folyó munkálatokban, másrészt egy barátja, a toledói katedrális esperesének fivére révén kitűnő megbízást kapott a katedrális felújítási munkálataiban.
Theotokopulos először Madridba érkezett meg, ahol megismerkedett doña Jerónima de las Cuevasszal, aki az élettársa, egyesek feltételezése szerint felesége lett. Ebből a kapcsolatból 1578-ban egy fiú született. Valószínűleg erről az asszonyról festette ritka női portréi egyikét, a Hermelines hölgyet.
Rövid madridi tartózkodás után 1576 végének környékén már Toledóban volt, ahol két megbízás is várta: egy kép készítése a katedrális sekrestyéje számára és a Santo Domingo el Antiguo-templom oltárának megépítése és festése. Theotokopulos nemcsak mint festő volt ismert kortársai között, hanem mint oltárépítő és szobrász is. Ez az oltár élete e korszakának legjelentősebb munkája, amelyen először jelenik meg a hihetetlen színekben tobzódó színkultúrája. A képek többsége ma már nincs az eredeti helyén.
II. Fülöp spanyol király megbízására újra Madridba érkezett és az Escorial számára egy nagyméretű festményt készített, a Szent Mauitius és a thébai légió mártíromságát. Ezt a képet már manierista stílusban festette. A király nem volt teljesen megelégedve a művel, ezért nem a templomban helyezte el, ahova eredetileg szánta, de mivel korának egyik legjelentősebb műértője volt, nagy becsben tartotta. A kép ellen a legnagyobb kifogás az volt, hogy a szent nem sugall áhítatot. Ettől kezdve azonban Theotokopulos minden szentje olyan ájtatos, hogy alkotójukat sokan misztikusnak tartották.
Mivel Theotokopulos érzékenységét sértette, hogy míg egyesek istenítik, mint művészt, mások számára csak egy mesterember, ezért néhány év múlva végleg Toledóba költözött. Bár már nem itt volt a királyi udvar székhelye, korának igen jelentős, gazdag, fejlődő és az egyik legnépesebb (lélekszáma kb. 65 000 fő) helysége volt. Theotokopulos egy szép házat bérelt, s a soknemzetiségű város humanista műveltségű értelmiségi körének tagja lett. Ebben az időben sok portrét festett a barátairól. Hozzájuk hasonlóan nagy lábon élt és adósságokba verte magát, ezért sokszor meggyűlt a baja hitelezőivel. Anyagi eredetű vitája támadt megrendelőivel is, akik sokszor nem akarták kifizetni a kért összeget. Ilyen megrendelő volt a Santo Tomé-templom plébánosa is, aki az Orgaz gróf temetése című képet rendelte. A kép Theotokopulos egyik legjelentősebb műve, amelyen több kortársa mellett saját magát és fiát is megörökítette.
A Hospital de la Caridad számára készített oltár is pereskedés forrása lett, mert a megbízók különböző hibákra hivatkozva nem akarták kifizetni a kért összeget. Pedig a négy kép, amely az oltárt díszítette, Theotokopulos művészetének legkitűnőbb alkotása nagyvonalú ecsetkezelésével, erős koloritjával. Barátain kívül egyházi személyektől kapta a legtöbb megbízását. Több Apostol-sorozatot is festett, a legutolsó ma a toledói Greco-múzeumban látható.
Magánéletéről nem tudunk sokat. Fia apja munkatársaként dolgozott, s emellett jelentős építészként is ismert volt. Élettársa halálának ideje bizonytalan, egyesek szerint fiatalon halt meg, más kutatók épp az ellenkezőjét állítják. Annyi bizonyos, hogy halála idején Theotokopulos egyedül élt. Műhelyében kevés tanítvány volt, mert szeszélyességével elriasztotta őket. Festményeit sokszor átdolgozta, soha nem érezte őket befejezettnek. Műveiről kisebb méretű másolatokat készített, amelyet reménybeli megrendelőinek úgy mutatott, mint egy katalógust, amelyből választani lehet. Ezért fordul elő oly sok ismétlés Theotokopulos művein.
Élete vége felé egyre kevesebbet festett, pedig anyagi gondjai nem szűntek, újabb és újabb adósságokba verte magát. Egyre inkább csak a saját kedvtelésére dolgozott, így született a Laokoón, egyetlen mitológiai tárgyú képe, amelyen ötvözi hellenisztikus neveltetését velencei tanulmányaival. Utolsó éveiben még egy oltárra kapott megbízást, de már nincs ideje befejezni. 1614. április 7-én halt meg és a Santo Domingo el Antiguo-templomban temették el. Anyagi viták miatt néhány év múlva kihantolták és ismeretlen helyre szállították maradványait.
